
2010. október 19., kedd
2010. július 21., szerda
28 magazin interjú
Mi a tevékenysége és célja a 28 Magazinnak?
Az oldal a szlovák B&H projektje, a fő célunk és tevékenységünk hogy az emberekkel megismertessük az NS-t, az NS történelmét azáltal hogy összegyűjtjük és kiadjuk a világban mindenhol megjelent az NS újságokat. Szeretnénk emellett létrehozni egy online könyvtárat főként Cseh és Szlovák NS-eknek.
Hány újság található jelenleg az archívumotokban?
Körülbelül olyan 500 és ezen kívül sok-sok könyv (de nem tudok mondani a pontos számot mert folyamatosan növekszik), és megszeretném köszönni mindenkinek aki elküldte nekünk őket.
Mióta csináljátok ezt? Pár szóban kérlek mond el a rövid történetét!
Az oldalunk először akkor jelent meg mikor miután megvettük a domain címet, ez volt 2007. aug. 31.-én…kipróbáltunk 4 különböző dizájnt, először csak pár szlovák magazinnal, aztán mikor a munkásságunk elterjedt az emberek elkezdték beküldözgetni az anyagokat (mint említettem már több mint 500 van) és ez egyre ez egyre csak növekszik mivel emailben folyamatosan kapjuk őket. Később egy Szlovák/Cseh online könyvtárra nőttük ki magunkat és most készítünk egy új részt a C18-nek.
Elmondanád melyik az 5 legjobban kedvelt magazinod? Melyek a legérdekesebbek?
Próbáljuk nem megkülönböztetni a jó és a rossz magazinokat, elismerünk minden olyan törekvést ami hasznos a mozgalom számára. Büszkék vagyunk az összes magazinra az oldalunkon. Ahogy én mondom minden magazinnak megvan a maga bűbája.
A B&H mellett támogattok egyéb mozgalmat vagy szervezetet?
A 28magazine.com a B&H kezdeményezése, támogatói és aktivistái vagyunk a B&H-nak, de természetesen támogatjuk az egész NS mozgalmat. Az oldal nem csak a B&H-nak készült, hanem az egész mozgalomnak és a nagyközönségnek. A B&H mellett támogatói vagyunk a Call for Freedom projektnek, különösen hogy a COF miatt alakultunk és ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek aki támogatott és segített minket. Ugyancsak támogatjuk a Creativity Movement Slovakiát, a White Nationalist Familyt és az Aryan Rebelt, mellyel szorosan együtt működünk. Alapvetően ezért kezdtük el mert a Szlovák B&H weboldala nagyon inaktív lett és megszerettük volna mutatni a világnak, hogy még mindig létezünk.
Milyennek látod jelenleg a Blood and Honour mozgalmat?
A B&H újra nő és egyre erőssebbé válik.
A Szlovák B&H még mindig aktív?
Igen, a Szlovák B&H divízió még mindig aktív, nem lehet kétségetek arról hogy fogtok hallani rólunk.
Hogyan látod a B&H jövőjét? Van rá esély, hogy tisztázzátok a belső konfliktusokat és egyesüljetek megint?
Nehéz megválaszolni… rengeteg problémát okoz az önző és intoleráns magatartás vagy a képtelenség hogy egyezményre jussunk. Néhány ember hasznot vagy dicsőséget akar a mozgalomban, nekik fogalmuk sincs, hogy mi folyik itt. De mi nem elégedhetünk meg csak a zenével, késszen kell állnunk, a harcra is. Erős emberekre van szükségünk aki tud beszélni az ideológiáról és erős tud maradni a politikai vélemény küzdelmekben.
Milyennek látod a mai szlovák mozgalmat?
A szlovák mozgalom nagyon változékony, van egy erős mag de a mai valóság nagyon különbözik a 90-es évektől, nagyon sok dolog megváltozott, erős volt a B&H, HS, rengeteg koncert és újság. De a modern kor rosszabb, az új ZOG törvények tiltják a szólásszabadságot, zenekarok tagjait tartóztatták le csak azért mert a zenekar tagjai… Még mindig van néhány jó zenekarunk, de az igazság az, hogy nincs aktív politikai csoportunk mint az NPD Németországban vagy mint az NF az Egyesült Királyságban.
Mit gondolsz az Autonomous Nationalist’s-ről, úgy láttam nagyon aktívak a hazádban?
AN egy szezonális érdek (volt) – divathullám ifjú radikálisoknak akik a hullám részei akartak lenni de nem egy komoly NS mozgalom. Mindenki lehet AN-es ex-skinhead vagy füves. Azt mondják/ordítják, hogy légy aktív, ezen azt értik hogy csinálj graffitiket és dobj be néhány szórólapot…Manapság csend van, nem hallasz felőlük. De volt néhány nagyon jó fiú, de ők kiléptek amikor elöjött a Pospolitost ötletével Kotleba.
Mi a véleményed a Pospolitosról?
Sok jobboldali ember nem szereti őket, dilettánsnak néznek ki, igen - politikailag nem korrektek- ,de semmi stratégiával vagy lehetőséggel. Azt gondoljuk, hogy a kormány felfogja számolni őket. Nem szeretjük őket túlságosan de néhány NS támogatja őket - egészében véve nem sok.
Mi a hazád legnagyobb problémája, és az anyaföldünké Európáé?
A legnagyobb probléma egész Európában az értékek csökkenése, morális, erkölcsi, és az emberek viselkedése, többségük úgy viselkedik mint egy majom, nem mint egy ember. Mint ahogy a mi országunkban a legnagyobb probléma a mindent átható korrupció, rossz rendszer, eladják a földeket és a fontos vállalkozásokat külföldre, munkanélküliség és szlovák gyárak és cégek elárverezése ahol azelött rengeteg ember dolgozott és a gyerekek tanultak róla az iskolában. Mint ahogy a mezőgazdaság, Szlovákia főkent mezőgazdálkodó ország, és felháborító azt látni, hogy mennyire hagytuk visszaesni a mezőgazdaságot az elmúlt 20 évben. A kormány ugyanaz mint ami volt (sokuk korábbi kommunista) és úgy gondoljuk, hogy ez az EU hibája. A másik nagy problémát a cigányok képezik. Rengeteget pazarlunk rájuk az állami költségvetéséből , nekik ez a közjólét, úgy szülik a gyerekeket mintha állandó munkájuk lenne. Egy csomó van belőlük itt és több előnyben részesülnek mint a hazai állampolgár.
Mi gondolsz a vallásokról?
Közel 90%-a a szlovák állampolgároknak katolikusnak vallotta magát. Én nem vagyok az de nincs vele semmi bajon. Egy NS nem utálja a hívőket.
Mi a véleményed a sovinizmusról?
A sovinizmus rossz út, beteges és gyáva embereknek. Hiszünk a fehér egységben, harmóniában. A történelem múlt, tanulnunk kell belőle nem csak új problémákat kezdeni a történelmi ellentétek nevében. A sovinizmus betegség és nincs helye a modern Európában.
Mik a 28magazin jövőbeli tervei?
Azt mondtad az utolsó szó az enyém, hát itt van… Üzenni szeretném minden fehér harcosnak:” Fegyverbe, emeljétek a jobb karotok a nap felé és a végső harcunkban a győzelem felé.”
Fehér felemelkedés az egyetlen esély! Éljen a B&H! Éljen a C18!
forrás: whiterevolution.do.am/
2010. április 26., hétfő
2010. április 22., csütörtök
2010. április 21., szerda
Interjú egy spanyol-lengyel Bajtárssal!
Hail! A spanyol mozgalom meglehetősen erős, több szervezetünk is van, pl.: Blood&Honour Spain, MSR (Movimiento Social Republicano-->Social Republican Movement), Devenir Europeo (Európai Jövő), és még néhány kisebb szervezet.
Milyen rendezvényeket szoktatok szervezni?
Sokszor fejezzük ki hódolatunkat nagy személyiségeink előtt, mint például Támadás néven szoktuk megrendezni azt a rendezvénysorozatot amit Ramiro Ledesma emlékére tartunk , ami alatt előadásokat és vitaestet szervezünk, majd végül egy koncertet
Milyen erőkkel lép fel ellenetek a hatalom? Milyen problémákkal kell megküzdeni a spanyol embereknek?
Sok problémánk van nekünk is az állandó tilalmakkal, gondolok ilyenkor itt a rendőrségi megjelenésekre a koncertjeinken és rendezvényeink betiltására annak ellenére hogy hivatalos szervezetek kereteiben kerülnek ezek megrendezésre. És persze ott van az Antifa állandó nyomása. De továbbra is kitartunk, nem adjuk fel a harcot!
Itt Magyarországon, úgy halljuk ,hogy Spanyolországban erős az antifa mozgalom ez mennyire igaz?
Igen, az Antifa mozgalom itt nagyon erős, de nem több hülyegyerekek gyülekezeténél! Úgy gondolom láttad Josue Estebanez De La Hiját,
amint a metróban 50 ilyen söpredékkel szállt szemben, és megmutatta: akár egy közülünk is felér a vörös csürhe bármelyik 50 tagjával!
Ezek gyáva, beszari alakok még tömegben is! Szabadságot Josue-nak!
Milyen kapcsolataitok vannak külföldi országok nemzetiszocialistával?
Nagyon jó kapcsolatot ápolunk a különböző országok nemzeti szocialistáival, pl.: Románia, Olaszország, Németország...stb., nekünk egyik néppel sincsenek problémáink, testvérekként tekintünk egymásra!
Ha jól tudom Lengyelország a második otthonod, bemutatnád a lengyel mozgalmat?
Igen, helytállóak az információid, de nekem az első otthonom Európa! A Lengyel mozgalom erős, bár meg sem közelíti az Oroszországit.
Személy szerint nekem a Honor a kedvenc zenekarom, hogy éltétek meg a lengyel mozgalom egyik vezető alakjának Szczerynek halálát?
Elsőre el sem hittem, hogy ugyanúgy autóbalesetben halt meg mint Ian Stuart! Mindig is a saját Ian Stuartunknak fogjuk őt tekinteni! Valhallában találkozunk,Szczery!
Hogyan látod a német-lengyel konfliktust?
Már több mint 60 év telt el a második világháború befejezése óta, és személy szerint nem igazán érdekel a múlt! Ami igazán számít, az az, hogy mi folyik manapság! 10-15 év múlva a muszlim bevándorlás miatt Németország Török Emirátus lehet, és Lengyelország fogja követni, amennyiben nem teszünk ezellen a sötét végzet ellen, és nem hagyjuk abba az egymáson való marakodást!
Mi a véleményed a sovinizmusról?
Elítélem a sovinizmus minden formáját! Európa a mi földünk, és a mi életünk, szóval a véleményem igen egyszerű: SOHA TÖBBÉ TESTVÉRHÁBORÚ!
Jártál már Magyarországon?
Nem, nem jártam még Magyarországon, de a jövőben tervbe van véve egy látogatás!
Milyennek találod a magyar mozgalmat?
Abból amennyit én látok, egyre nagyobb és erősebb lesz, de szeretném egyszer a saját szemeimmel is látni!
Utolsó szó a tiéd! Mit üzennél a magyar Bajtársaknak?
Hatalmas Sieg Heil a Magyar Bajtársaknak, és az összes nemzeti szocialistának a földön!
Polak-Wegier,dwa bratanki!!!!
2010. április 20., kedd
2010. március 22., hétfő
Szerb BH/C18 interjú
Üdvözöllek Bajtárs! Kérlek mutasd be a szerb BH/C18-t!
A szerb B&H/C18-as csoportot 15 évvel ezelőtt alapította néhány szerb bajtárs, még mindig létezik és aktív. Terjesztjük a nemzeti szocialista eszmét Szerbiában, a fajunkért és nemzetünkért küzdve. Egész biztosan a legnagyobb NS csoport vagyunk idehaza, számtalan jó aktivistával. Politikai harcosokként, forradalmárokként tekintünk egymásra. Ez nem zenei mozgalom, mint egyesek terjesztik a B&H-ról, csak felhasználjuk az eszme elterjesztésére a fiatalság körében. Számunkra a zene az egyetlen fegyver az ideológiánk terjesztésére, a véleményünk átadására. Mozgalmunk az európai és szerb örökség megtartásáért küzd, célul tűztük ki az európai és szerb kultúra megtartását és védelmét. Az európai államok közti fehér egységet akarjuk hirdetni, ez mutatja, hogy igazi nemzeti szocialisták vagyunk. Nem támogatjuk a sovinizmust vagy a "vak" nacionalizmust. Mi a jövőbe tekintünk, nem a múltban élünk, mint egyes "nacionalisták". Hazánkban mindenhol aktívak vagyunk. Minden egyes nap az utcán vagyunk, hitünket terjesztve. A mai valóság szerint nyitottnak kell lennünk a népünk számára, mutatnunk kell az utat, fel kell világosítanunk őket mindenféle problémáról, amik fajunkat és nemzetünket érintik. Népünk, nemzetünk még mindig alszik - fel kell őket ébreszteni. Ez a mozgalmunk kötelessége. 15 éve harcolunk, és nem fogunk megállni. Ilyen a szervezetünk mostanság.
Milyen volt a szerb mozgalom amikor alapítottátok?
A B&H valójában egy nagy család. Az "ökle" a C18, amit a 90-es években alapítottak, a vörösök és másfajta mocskok elleni támadások céljából. Ian Stuart mindig is támogatta a működését, egy videó is fenn maradt róla. A B&H/C18 vezető nélküli ellenállási stratégiát használ, ez azt jelenti, hogy nincs valódi vezér és nyílt tagság. Kis, független "sejtekbe" szerveződünk, aktívan harcolva a cionista kézben lévő kormány (ZOG) ellen. A C18 semmiféle nemzettel vagy nemzeti szocialista aktivistával, skinheaddel nem áll szembe. Ismét megemlíteném, hogy nincsen "főnök" vagy vezér, annak ellenére, hogy egyes embereket a szervezet vezetőjeként állítanak be - ez nem igaz. Mint minden szervezet, mi is követünk el hibákat, senki sem tökéletes. Minden csoportosulásban jelentkezhetnek problémák, régen nekünk is voltak gondjaink egyes emberekkel, de ez már a múlté, a jövőbe kell néznünk. Sok bajtárs hamis dolgokat terjeszt a C18-ről, nem értjük, miért - talán mert irigyek ránk, vagy talán mert nem követjük azokat az úgynevezett "vezéreket", akik a teljes szervezetet irányítani szeretnék.
Milyen változások történtek azóta?
Már említettem, de megpróbálom kifejteni. A C18 90-es évekbeli (Ian Stuart támogatásával történt) alapítása óta sok dolog változott. Sok bajtárs hagyta el a mozgalmat, de számtalan új tag is érkezett. Túlélésünk kulcsa az ideológiánk, és hogy bízunk magunkban. A cionista kormány mindenáron meg akarta semmisíteni a csoportot, a titkos ügynökeiket használva. Azért teszik ezt, mert félnek tőlünk és a cselekedeteinktől. Továbbá sok bajtárs nem tudja, hogy minden BH/C18-csoportosulás független. Ha valaki többet szeretne tudni erről, biztosan talál a neten információkat a vezető nélküli ellenállás taktikájáról. Az osztagok csakis a saját cselekedeteikért felelősek, tehát a szerb C18 nem vonható felelősségre semmiféle Angliában vagy más európai országban történt dolog miatt.
Milyen viszonyban vagytok más szerb nemzeti szervetekkel?
Semmiféle, ugyanis a szerb nacionalista mozgalmak (mint pl Obraz, 1389, SNP 1389, Szerb Radikális Párt) populista és soviniszta csoportosulások. Semmiféle kapcsolatot nem szeretnénk velük.
Ápoltok kapcsolatot, Szerbián kívüli nemzetiszocialista csoportokkal?
Igen, számtalan más NS csoportosulást támogatunk Európában és szerte a világban.
Sokszor jártatok Magyarországon, milyennek látjátok a magyar mozgalmat?
Igen, jónéhányszor voltunk már, sok jó bajtárs van arrafelé, mindig jól éreztük magunkat. Sok emberrel még most is tartjuk a kapcsolatot. Emlékszem a ’99-es Becsület Napjára, ott voltunk, és a szerb képviselőnk beszédet is tartott – a nagy fehér egység megjelenése volt ez az alkalom. Hallottam, hogy azóta változtak a dolgok, de ez már más kérdés.
Idén megint megrendezésre kerül a Becsület napja megemlékezés, úgy néz ki idén kettő is lesz, az MNA és az NSF szervezésében, részt vesztek valamelyiken?(A kérdések még Becsület napja elölt lettek elküldve – szerk)
Nem, idén nem megyünk – olvastuk az NSF honlapján, hogy nem látnak szívesen. Nem tudjuk, ki írhatta ezt és miért, de szerintünk néhány angol miatt lehetett, akik hazugságokat terjesztenek a C18-ról. Mint írtam, a C18 sosem volt magyarellenes, ez mind hazugság. A C18 nem cionisták által alapított mozgalom, és a tagságban nincsenek ZOG-ügynökök – ez mind az angolok hamis propagandája. Emlékszem, mikor a Razor’s Edge, a világ egyik legjobb NS-bandája, és a B&H/C18-hoz tartozik, Magyarországon koncertezett. Akkoriban senkit sem érdekelt, ki-melyik szervezet tagja. Egy dolog számított – fehér nemzeti szocialisták vagyunk. Ez volt az igazi Becsület Napja, 1999-ben. Azóta változott a helyzet, mentek a soviniszta bolgár BNS párt tagjai, akik pl muszlimokat is felvettek a tagságba, vagy a szintén soviniszta horvát Usztasák. Az ilyesfajta emberek semmiféle kapcsolatban nem állnak a nemzeti szocialista ideológiával, vagy a Becsület Napjával. Én személy szerint nem értem, miért mennek, és hogy fogadhatják el őket jobban, mint a C18-as bajtársakat. Ez egyszerűen őrültség, nem normális. Mindig is a nagy fehér egység megtestesüléseként tekintettem a Becsület Napjára, ahol is az Európát és Magyarországot a kommunizmustól védő, magyar és német hősök előtt tisztelgünk, mára viszont úgy tűnik, rengeteg dolog megváltozott. Visszatérünk, ha a Becsület Napja újra a fehér egység szellemiségét képviseli majd. Nem akarom, hogy félreértsetek, nem azt mondom, hogy az NSF rossz, számtalan jó bajtárs tagja annak a mozgalomnak, de látszólag vannak olyanok is, akik elhiszik a C18-ról mondott hazugságokat, és emiatt írják, hogy minket itt nem látnak szívesen. Láttam az idei MNA-féle Becsület Napjáról képeket, és csak annyit tudok mondani, hogy remek. Nagyon jó fotók, és kiváló „esemény” a budai hegységben. Úgy hallottam, hogy a magyar NS mozgalom nem egységes, ami nagy kár. Remélem, hogy a kettéosztottság eltűnik, és hogy újra egyesülnek a szervezetek, a Becsület Napja pedig újra visszatér a régi szellemiségéhez, amire ’99-ből emlékszem.
A 90 s évek végén az MNA szervezte a nyilvános Becsület napi megemlékezést, az elmúlt években az NSF szervezte, milyen különbségeket láttok a két megemlékezés között?
A különbség hatalmas, mint már az előző kérdésnél leírtam. Ha megnézed, az MNA Becsület Napja-honlapon még szlovák fordítás is található – ez tiszteletet érdemel, látható, hogy az MNA nem soviniszta mozgalom, hiszen szlovák bajtársakat is meghívtak a megemlékezésre. Emlékszem, a ’99-es Becsület Napján cseh, szlovák, szerb, német, angol és persze magyar bajtársak is tartottak beszédet. Ha most megnézed, szlovákok és szerbek egyáltalán nem is mentek ki. Miért? Azért, mert valaki az NSF-ben olyan dolgokat írt, hogy nem állnak kapcsolatban a Becsület Napjával. Úgy gondolom, ennek a rendezvénynek minden fehér, nemzeti szocialista bajtársat fogadnia kellene, akik a népek közti fehér egységet hirdetik. Ez a valódi nemzeti szocializmus. Semmi szükség a primitív, soviniszta emberekre. Nem kell beszélni a határokról, arról, hogy ki mely szervezet tagja. Mind európaiak vagyunk, az európai népcsaládba tartozunk, ugyanazon vér, kultúra, tradíciók részei vagyunk. Nemzeti szocialistaként közös ellenséggel küzdünk, „határok” nincsenek a fehér emberek között. Remélem, hogy az NSF-es bajtársak is rájönnek erre, megértik, hogy az általam leírt dolog igaz, és hogy ez az egyetlen út a jövőbe. Ezután már újra lehet egy nagy Becsület Napját rendezni.
Néhány országban a C18 tagjai megtámadtak más nemzetiszocialistákat erről ,hogy vélekedtek?
Őszintén szólva nem tudom, ki támadott és kicsodát. Ha ilyen dolgok történnek, az nem jó hír. Sosem támogattuk a fehérek közti harcot, csak annyit mondhatok, hogy a szerb B&H/C18-ból egy tag sem támadna meg más bajtársat. Ha kell, megvédjük magunkat, de mozgalmon belül nem támadunk. Ha ilyesfajta dolgok történtek egy másik országban, azért nem mi vagyunk a felelősek. Pontos adatokat kellene mondanod, hogy kire gondolsz, mi történt, ki támadott meg kicsodát, és persze miért. Egy összecsapásnak mindenképpen kell valamiféle oka legyen.
Melyik országban tartjátok legerősebbnek az NS mozgalmat?
Ez egész biztosan Oroszország. Európai állam, amely a világon a legerősebb NS-mozgalommal rendelkezik. Oly sok kiváló aktivista és mozgalom található arrafelé, mint pl a DPNI, RNE, és sok más. Van továbbá egy remek nemzeti szocialista rendezvény, az Orosz Felvonulás (Ruski mars), amit minden évben megrendeznek Moszkvában és más városokban. Tavaly a moszkvai rendezvényen 7000 bajtárs vett részt, de a többi helyszínen is számtalan ember volt látható. Úgy gondolom, a német mozgalom is kifejezetten nagy és erős. Az olasz és spanyol szervezetek szintén, de megemlíteném még Görögországot a 20 éve létező Golden Dawn (Arany Hajnal) mozgalommal, vagy Dánia DNSB-jét a remek vezérükkel, Jonni Hansen-nel.
Utolsó szó a tiétek!
Köszönjük az interjút. Köszöntünk minden igaz magyar nemzeti szocialista bajtársat! Remélem, hamarosan találkozunk, addig is maradjatok erősek, harcoljatok tovább, testvérek, mi veletek tartunk! Kitartás! Zivela pobeda(Éljen a Győzelem)! Éljen Magyarország és Szerbia! Éljen a fehér egység és szülőföldünk, Európa!
14/88.


